Ugrás a fő tartalomra

1149 Budapest, Várna utca 23.


06-70-502-3058

Hírek


2025. nov. 12.
BMSZC

    Szakképzési Nagyköveti Program – „A szakmám legnagyobb tévhitei”

    A programban az egyik versenyzőnk Dankó Bence Bendegúz, a Budapesti Műszaki SZC Verebély László Technikum volt tanulója.

    Szakképzési Nagyköveti Program – „A szakmám legnagyobb tévhitei”

    Szakképzési Nagyköveti Program – „A szakmám legnagyobb tévhitei” 

    A Szakképzési Nagyköveti Program célja, hogy a szakképzés kiemelkedő tanulói, frissen végzett fiatal szakemberei és oktatói – köztük a duális képzésben részt vevők is – országos figyelmet kapjanak, és példaként szolgáljanak társaik számára. Minden résztvevő saját kreatív ötletét valósíthatja meg, ezzel is hozzájárulva a szakképzés népszerűsítéséhez.

    A programban az egyik versenyzőnk Dankó Bence Bendegúz, a Budapesti Műszaki SZC Verebély László Technikum volt tanulója. Bence erősáramú elektrotechnikus szakmában készítette el versenymunkáját, melynek témája: „A szakmám legnagyobb tévhitei” – avagy Mik azok a sztereotípiák, amiket az emberek gondolnak a szakmámról, és mi a valóság?

    A fiatal szakember munkája szemléletesen mutatja be, hogy az erősáramú elektrotechnika nem csupán „kábelek és kapcsolók világa”, hanem modern, innovatív és jövőbe mutató terület, amelyben kreativitásra és precizitásra egyaránt szükség van.

    Gratulálunk Bencének a kiváló munkájához és elhivatottságához! 
    Büszkék vagyunk arra, hogy iskolánk volt tanulója is hozzájárul a szakképzés értékeinek és valódi arcának megismertetéséhez.

    Bence Facebook videója

    Bence TikTok videója

    Megosztás

    KAPCSOLÓDÓ HÍREK


    SzakMÁzz – Pályaválasztási kiállításon járt a BMSZC és 11 iskolája!

    SzakMÁzz – Pályaválasztási kiállításon járt a BMSZC és 11 iskolája!

    Nagy sikerrel szerepeltek iskoláink

    2025. nov. 12.
    bmszc
    szakmazz

    SzakMÁzz Pályaválasztási Kiállítás

    A Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum és 11 intézménye idén is részt vesz a SzakMázz Pályaválasztási Kiállításon 2025. november 11-12-én!

    2025. nov. 9.
    BMSZC
    informatikai mini börze cover

    A digitális világ kapuja nálunk nyílik!

    Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum – INFORMATIKA MINI BÖRZE 2025!

    2025. nov. 8.
    bmszc


    KIMIKK
    ACMINEUS Kft.AIRPORT SERVICE BUDAPEST Zrt.Antenna Hungária Zrt.Baker HughesBELVÁROS-LIPÓTVÁROS KÖZTERÜLET-FELÜGYELETBKV VJSZBonit Corp Kft.BTBudapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzat Polgármesteri HivatalCISCOCONTINENTAL MAGYARORSZÁGCriterion Zrt.deutschetelekomitsolutionsE-ON Kft.EGISElektronika Vonala Security Kft.ELMŰ Hálózati Kft.ÉMI-TÜV SÜD KftERZSÉBETVÁROS RENDÉSZETI IGAZGATÓSÁGAEventsec Kft.FANUCFESTOForest-Vill Villamosipari és EnergetikaiGanz Kapcsoló- és Készülékgyártó Kft.GEHTTP AlapítványIbiden Hungary Gyártó Kft.Kovill Trade KftLeVaTech Service Team Bt.metALCOM Zrt.Micro-Top Kft.Mol-Controll Kft.NCT Akadémia Nonprofit Kft.NEO Rendszerház Kft.PEMŰ MŰANYAGIPARI ZRT.Richter Gedeon Nyrt.SIEMENSSzentinel Group Kft.TMXTUNGSRAMVeco-Vill Kft.VIV ZrtWebváltó Kft.

      • SZC logo fehér
      • Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum

        1149 Budapest, Várna utca 23.

      • Telefon: 06-70-502-3058

        E-mail: bmszc@bmszc.hu

        OM azonosító: 203058

        Felnőttképzési nyilvántartás száma: E-001413/2016


      2025Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum