Ugrás a fő tartalomra

1149 Budapest, Várna utca 23.


06-70-502-3058

Széchenyi 2020

Hírek


2025. jan. 13.
BMSZC

    Pályaorientáció 7. osztályosoknak

    BMSZC

    Pályaorientáció 7. osztályosoknak

    A tavalyi tanévben már elindítottuk azt a kezdeményezést melyre számos általános iskolát sikerült eddig vendégül látnunk, zuglói Intézményünkben. A programunk menete mindig a következő:

    Csütörtöki napokon látjuk vendégül a 7. osztályos diákokat (egy alkalommal max. 20 főt), kísérő tanárokkal és számukra egy olyan foglalkozást tartunk amely játékosan, interaktívan segíti megismertetni velük a Budapesti Műszaki Szakképzési Centrumban tanulható technikumi szakmákat.

    3d nyomtatás, VR, Robotika, kvízjátékok segítik azon ismeretek átadását amivel reméljük, hogy egy picit több infójuk lehet a gyerekeknek a továbbtanulásukat illetően.

    Ezen kezdeményezünkre szeretnénk meghívni az Önök 7. osztályos diákjait is!

     

     

    Természetesen a foglalkozások során ajándékokat is sorsolunk ki és rengeteg olyan tájékoztatót is adunk melyet otthon a szülőkkel is át tudnak majd beszélni a gyerekek.

    Az eddigi alkalmak abszolút hasznosak voltak a nálunk járt osztályok számára. A célunk nem az, hogy a szakképzésre beszéljük rá a diákokat, hanem inkább az információ játékos átadása, a lehetőségek bővítése.

    Várjuk az általános iskolák megtisztelő regisztrációját!

    Megosztás

    KAPCSOLÓDÓ HÍREK


    ingyenes felnőttképzés

    Változtass, hogy változhass! Tanulj ingyen szakmát!

    Ingyenes esti és online képzések felnőtteknek, rugalmas képzési idővel, izgalmas, piacvezető szakmákkal!

    2025. febr. 18.
    BMSZC
    Ingyenes képzéseink felhívása

    PRÓBA

    Ingyenes esti és online képzések felnőtteknek, rugalmas képzési idővel, izgalmas, piacvezető szakmákkal!

    2025. febr. 17.
    BMSZC
    Díjazott diákjaink

    Pataky István Technikum sikerek

    A FIRST LEGO League Budapesti selejtezője és LEGO kiállítása hatalmas érdeklődés mellett zajlott, ahol csapatunk az utolsó pillanatban csatlakozva is különdíjas lett. A PatakyLEGO csapat elnyerte az Áttörés díjat, kiemelkedő teljesítményéért.

    2025. febr. 4.


    KIMIKK
    ACMINEUS Kft.AIRPORT SERVICE BUDAPEST Zrt.Antenna Hungária Zrt.Baker HughesBELVÁROS-LIPÓTVÁROS KÖZTERÜLET-FELÜGYELETBKV VJSZBonit Corp Kft.BTBudapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzat Polgármesteri HivatalCISCOCONTINENTAL MAGYARORSZÁGCriterion Zrt.deutschetelekomitsolutionsE-ON Kft.EGISElektronika Vonala Security Kft.ELMŰ Hálózati Kft.ÉMI-TÜV SÜD KftERZSÉBETVÁROS RENDÉSZETI IGAZGATÓSÁGAEventsec Kft.FANUCFESTOForest-Vill Villamosipari és EnergetikaiGanz Kapcsoló- és Készülékgyártó Kft.GEHTTP AlapítványIbiden Hungary Gyártó Kft.Kovill Trade KftLeVaTech Service Team Bt.metALCOM Zrt.Micro-Top Kft.Mol-Controll Kft.NCT Akadémia Nonprofit Kft.NEO Rendszerház Kft.PEMŰ MŰANYAGIPARI ZRT.Richter Gedeon Nyrt.SIEMENSSzentinel Group Kft.TMXTUNGSRAMVeco-Vill Kft.VIV ZrtWebváltó Kft.
    Széchenyi 2020

      • SZC logo fehér
      • Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum

        1149 Budapest, Várna utca 23.

      • Telefon: 06-70-502-3058

        E-mail: bmszc@bmszc.hu

        OM azonosító: 203058

        Felnőttképzési nyilvántartás száma: E-001413/2016


      2025Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum