Hírek
Gólyatábor a Verebélyben
2024 augusztusának végén, több év kihagyás után, ismét megrendezésre kerültek az ágazatonként szervezett gólyatáborok a Verebély Technikumban. Az új 9. évfolyamos diákok számára ez kiváló lehetőséget nyújtott arra, hogy megismerkedjenek az iskolával, jövőbeli tanáraikkal, felsőbbéves diáktársaikkal és persze egymással is.
Három különböző tábor várta a leendő "gólyákat", színes programokkal és festői környezetben:
- Az informatika, távközlési és villanyszerelő ágazat Soltvadkerten tartotta táborát,
- Az erősáramú és automatikai technikusok szintén Soltvadkerten gyűltek össze,
- A rendészet és közszolgálati ágazat pedig Verőcén szervezett felejthetetlen programokat.
A táborokban a résztvevők különböző közösségépítő programokon vehettek részt, mint például társasjátékozás, strandolás, vízibomba-csata, túrázás és fagyizás. Az ágazat-specifikus ismerkedési programok pedig segítettek a diákoknak, hogy közelebb kerüljenek választott szakirányukhoz. A programokkal gyorsan elrepültek a napok, és minden résztvevő vidám emlékekkel tért vissza a táborból, felkészülve az új tanévre.
Ez a felejthetetlen élmény nagyszerű alapot adott az új tanév kezdetéhez, megkönnyítve a diákok beilleszkedését a Verebély Technikum közösségébe.
KAPCSOLÓDÓ HÍREK
Bronzérem az idei Wordskills versenyen
Az idei Lyon-ban megrendezésre került (helyszín: Olympique Lyon Groupama Stadium) Worldskills versenyen, Koncsik Zsolt egykori Patakys diák ismét dobogóra állt!
Malmos Attila Miniszteri Elismerő Oklevelét vehette át
A Budapesti Műszaki SZC Verebély László Technikum kiváló oktatója, Malmos Attila kolléga 2024. 09. 03. napján a KIM Miniszteri Elismerő Oklevelét vehette át a műszaki oktatás terén végzett több évtizedes kiemelkedő és eredményes munkájáért. Gratulálunk kollégánknak!
Robotika tanfolyam a Verebélyben
Az Óbudai Egyetem Robottechnikai Szakkollégiumával szoros együttműködésben került sor a Budapesti Műszaki SZC Verebély László Technikumban.